Szigetköz növény-, és állatvilága

A Szigetközi Tájvédelmi Körzetet 1987-ben alapították, a „Szigetköz sajátos vízrendszere, tipikus növény- és állatvilága megőrzése” érdekében. Területe 9157 hektár, ebből fokozottan védett 1325 hektár. A tájvédelmi körzet két fő részből áll: a Duna hullámtere, valamint a Mosoni-Duna a keményfaligetek maradványaival.

A Szigetköz a magyar flóratartomány (Pannonicum) alföldi flóravidékének (Eupannonikum) kisalföldi flórajárásába (Arrabonicum) tartozik.

A Szigetköz kialakulásában és jelen állapotában is a víz játszotta és játssza ma is a fő szerepet. Így van ez a növényvilágban is. A hajdani vízivilágban a Szigetköz jelentős részére, ma már elsősorban csak a Nagy-Duna menti alacsony ártérre és a mentett oldalon megmaradt morotvatavakra jellemzőek a hínártársulások, nádasok és sásos rétek.

A Nagy-Duna-ártéri szigeteken található, időszakosan kiszáradó kis tavak (amellett, hogy jelentős vízimadár költő- és táplálkozóhelyek) gazdag vízinövény -társulások élőhelyei is.

A hullámtérben kialakuló zátonyokon elsőnek a törpekáka-iszaptársulás és az ártéri gyomtársulások vetik meg lábukat.

További feltöltődés esetén telepszenek meg a part menti bokorfüzesek (Salicetum triandrae, illetve Salicetum purpureae). Jellemző fajaik a bíborfűz és a mandulalevelű fűz. Egyéb jelentős fás növényfajok még a hamvas éger, az egybibés galagonya és a veresgyűrű som. Ez a természetes növénytársulás ma már egyre kevesebb helyen lelhető fel.

A hamvas éger az enyves égernél jóval ritkább, a hidegebb éghajlatú korok maradványa. Elsősorban a hegyvidéki patakok partján, nedves erdőkben él. Alföldi viszonylatban ritka, a Hanságban és a Duna mentén azonban megtalálható. A fa kérge világosszürke, majdnem sima. A levelek tojásdadok,hegyes karéjokkal, fonákjuk általában kékesszürke és puhaszőrű. Áltobozkái általában rövid kocsányon ülők. A gyepszintben sok helyütt tömegesen fordul elő a védett nyári tőzike.

Florisztikailag érdekes a mocsári aggófű, jellegzetes a sárga nőszirom, a keskenylevelű békakorsó, a réti kakukktorma, a posványsás és a réti ecsetpázsit.

A szigeteknél a bokorfüzesek feletti szintet a fűz-nyár ligeterdők (Salicetum albae-fragilis) alkotják, viszonylag nagy területeken. A Mosoni-Duna menti keskeny parti sávra is e társulás jellemző. Fő fafaja a fehér és törékeny fűz, emellett megtalálható a fehér nyár, az egyre ritkábban előforduló fekete nyár, a mézgás éger, a vénic-szil és a zselnicemeggy, népi nevén csormány. Egyéb előforduló fajok: ligeti szőlő, mely nem azonos a termesztésben sok kultúrfajtával szereplő bortermő szőlővel, erdei angyalgyökér, fekete nadálytő, pénzlevelű lizinka, ritkás sás, óriás csenkesz, szőrös kenderkefű.

Elsősorban a Duna hullámterén találhatók spontán állományai a fekete ribiszkének (Ribes nigrum). A növény a ribiszkefélékhez (Grossulariaceae) tartozó, értékes gyógynövény. A leveléből készített tea vizelethajtó és vérnyomáscsökkentő hatású, a terméséből készített szörp pedig magas B- és C-vitamin tartalmú üdítőital. A növény vadon élő állományai védelem alatt állnak, de termesztése már régóta megoldott. [...]

A magas ártéri szinten valaha uralkodó szerepet töltött be tölgy-kőris-szil ligeterdő. Tudományos neve (Fraxino pannonicae Ulmetum) a magyar kőris jelentős előfordulására utal. Ez általában így is van, azonban a Szigetközben, sőt az egész Kisalföldön alig található meg a társulásnak nevet adó magyar kőris. Helyette itt a magas kőris él. A hajdani nagy kiterjedésű erdőket országosan is csaknem teljesen kipusztították, s ez az itteni állományokat is érintette. Ezért a ma még meglevő keményfa ligeterdők feltétlen védelmet igényelnek.

Jellegzetes állományai a Rajka-Mosonmagyaróvár-Hédervár közötti szakaszon találhatók, a Mosoni-Duna partján. A Nagy-Duna hullámterének egyetlen keményfa ligeterdeje a Kisbodaknál található Pálfi-erdő. Az e társulásokon fellelhető fafajok a kocsányos tölgy, a magas kőris, a mezei szil, a fehér nyár, zselnicemeggy és a hegyi juhar.

Cserjeszintjük gazdag: él benne mogyoró, veresgyűrű és húsos som, ükörkelonc, ostoménfa. A kányabangitából nemesítették ki a labdarózsát. A gabonarozsda köztes gazdája a savanykás levelű, szép sóskaborbolya. Az egybibés galagonya és a fekete bodza értékes és ízletes gyógynövény.

A gyepszinten fellelhető fajok száma nagy, rendkívüli a fajgazdagság: fehér sás, hamvas szeder, medvehagyma, podagrafű, csodás ibolya, szagos müge, gyöngyvirág, erdei szálkaperje, erdei gyöngyköles, békabogyó, csalánlevelű harangvirág, bogláros szellőrózsa, széleslevelű salamonpecsét, illatos ibolya, kék ibolya, erdei ibolya, enyves zsálya, termetes medvetalp, egyenes iszalag stb.. Ezek közt több mészkedvelő, hegy-, dombvidéki faj is gyakori, melyek itteni alföldi elterjedése növénytanilag rendkívül érdekes, hiszen másutt, pl. az Alföldön nem fordulnak elő.

Erős spontán állományai találhatók itt a tűzliliomnak (Lilium bulbiferum). E növényt dísznövényként termesztik, így tiszta vad állományai ritkaságszámba mennek. Szigetközi elterjedése különösen érdekes, mert a tűzliliom magashegységi növény. Sajnos pompás lángvörös virágai miatt-fokozott védettsége ellenére-rendszeresen szedik. Teljesen fölöslegesen, mert mire hazaérnek vele, elhervad. [...]

Ezekben az erdőkben él két érdekes és ritka , a kosborfélék családjába tartozó növény is: a légybangó (Ophrys insektifera) és a méhbangó (O. apifera). A bangók rejtélyes életük, szép, pókra, rovarra hasonlító viráguk miatt a legkülönlegesebb növények közé tartoznak. [...]

A légybangó jellegzetes sztyepp növény, a Szigetközben mégis jól záródó erdőben él. Hazánkban a szigetközin kívül még hat állománya ismert. A növény kistermetű, május első két harmadában virágzik. A virág többé-kevésbé légyre hasonlít, innen kapta a nevét. Erősen veszélyeztetett ritkaság. Veszélyezteti a műtrágyázás, a fényviszonyok megváltozása, a Szigetközben a pedig elsősorban a vaddisznó.

A méhbangó szigetközi állományát 1978-ban találta meg Werner Ervin gimnáziumi tanár. [...] A növény a légybangónál valamivel később, május utolsó negyede, június vége között virágzik, virágja méhre emlékeztet.

A Szigetközben kivételesen, magasabb térszínen, ma már csak töredékekben a gyertyános-kocsányos tölgyes (Querco robori-Carpinetum) is előfordul. Ebben az uralkodó faj a gyertyán és a kocsányos tölgy. Elegyfajként megjelenik a magas kőris, a mezei és hegyi juhar, mezei szil, madárcseresznye és zselnicemeggy.

Értékes, jellegzetes fajok a gyepszintben a bükksás, a fehér sás, a szagos müge és az erdei szálkaperje.

A területen egyre növekvő számban fordulnak elő kultúrerdők is. Az 1960-as évekből származó erdészeti fafajstatisztika adatai szerint a nemes nyárak 25%-ot, az akácosok és fenyvesek 11%-ot tettek ki. Azóta az erdőterületből a nemes nyárasok 54, az akác és a fenyők 12%-ot borítanak. Az őshonos erdők aránya az 1960. évi 64%-ról 34%-ra csökkent.

A terület állatföldrajzilag az alföldi faunakörzet (Pannonicum) kisalföldi faunajárásához (Arrabonicum) tartozik. Az alapfauna európai, közép-európai jellegű, kevés a pontusi, pontokaspi, valamint a mediterrán faj.

Az egész Szigetközre a vízi és vízkedvelő fajok a jellemzőek.

Elterjedtek a laposférgek, a vízi és szárazföldi gyűrűsférgek, a kerekes férgek, és a hengeres férgek.

Az ízeltlábúak törzsének sok ezer képviselőjét kikutatni a jövő feladata.

A puhatestűek a hullámtéri területek nagy számban előforduló lakói. A lassú folyású mellékágak, holtágak, kubikgödrök vizét, a nedves talajú réteket és erdőket népesítik be. Leggyakrabban előforduló fajaik: fiallócsiga, nagy mocsárcsiga, fülcsiga, nagy tányércsiga, márványozott csiga, nagy meztelen csiga, valamint a festőkagyló, a tompa folyamkagyló, a tavikagyló és a vándorkagyló.

A gerincesek törzsét képviselő [...] halak közül 54 faj él a Duna és mellékágainak vizében. Megtalálható itt a tiszta hegyi folyókra jellemző szivárványos pisztrángtól kezdve a mocsarakra, lápokra jellemző csíkhalakig a legkülönfélébb ökológiai igényű halak. [...]

A felső-dunai vízerőművünk és az itteni folyamszabályozási munkák miatt megszűnt a szigetközi halbölcső. Az elektromos halászgépek teljesen ellenőrizhetetlen használata és az egyre gyakoribb gátlástalan vadorzás (halorzás) miatt sok halfaj állománya megfogyatkozott.

A kétéltűek csaknem valamennyi hazai faja megtalálható a Szigetközben. Közülük gyakori a kecskebéka, a tavi béka, a vörös hasú unka, a mocsári béka és a leveli béka.

A hüllők kisebb számban élnek a vízjárta területeken, de jellegzetes fajuk, a vízisikló gyakori.

A madarak a Szigetköz és a hullámtér legfeltűnőbb, legjellegzetesebb állatai. E tájhoz szorosan hozzátartoznak a vízimadarak, melyek hajdan hatalmas tömegben éltek itt. A Szigetközben költő, illetve vonuláskor hosszabb időt itt töltő fajok száma 200-220-ra tehető.

A Duna ágrendszerében járva, először a gémfélék tűnnek fel. Leggyakoribb a szürke gém, mely a legnagyobb európai gémfaj. Az egyik gémtelepen mintegy 200 pár szürke gém és 100 pár bakcsó is fészkel. A halra leső vagy repülő nagykócsagot látva érthetővé válik egyik népi neve is: nemes kócsag. A vörös gém erősen megfogyatkozott az elmúlt években.

A fekete gólya igazi vadmadár. Nyugodt erdőkben fészkel, sajnos egyre kisebb számban.

A vizeken, különösen télen, nagy récecsapatok úsznak.

Telente tűnik föl az égen, vagy pedig pihenve egy-egy fa tetején legnagyobb ragadozó madarunk, a réti sas. Nem olyan régen még fészkelt itt, de a gyorsan növő nemesnyár-erdőkben olyan nagy a nyüzsgés, az erdészeti tevés-vevés, hogy azt már nem bírja.

A ragadozó madarak közül jelentős a hamvas rétihéja, ami a réteken, szántóföldeken költ.

Nagyon hiányzik viszont a tájról a halászsas, mely szintén a nyugalmas erdők hiánya miatt nem fészkel már itt.

A baglyok hiánya is fogy, hiszen öreg botoló füzekből, odvas fákból ma már sokkal kevesebb van, mint régen.

Az emlősök több mint 40 faja él a Szigetközben. Ezek nagy része nem kötődik olyan szorosan a vízhez, mint a madarak zöme.

Leggyakoribb fajok a gímszarvas, a vaddisznó, a róka, a nyest, a nyuszt, a hermelin, a denevérek, a pézsmapocok és a mezei nyúl. Időnként egy-egy hód is felbukkan a Duna szigetein.

Forrás: Szigetköztől az Őrségig
Szerkesztette: Rakonczay Zoltán
Mezőgazda Kiadó 1996. p 96-102.